Az utazás a hobbim... de mit is jelent ez?

Mikor eldöntöttem, hogy belevágok és elindítom a blogomat, akkor sokáig gondolkodtam a bemutatkozáson. Ki is vagyok de leginkább miért is csinálom ezt. Az a frázis, hogy az utazás a hobbim már-már elcsépeltnek, közhelyesnek hangzik. A hobbi definíciója szerint az, amit az ember a szabadidejében csinál, valami, ami egyfajta kikapcsolódási formaként szolgál és örömet szerez. Az utazás megadja mindezt nekem, de igazság szerint annál sokkal többet is. Ez egyfajta szemléletmód.

Ismerős az az érzés, amikor kilép az ember a repülőgépből, kiszáll az autóból vagy bármilyen egyéb közlekedési eszközből, amit választott az úti célja eléréséhez? Az a pár másodpercnyi pillanat, amikor körbenéz és az érzékszervei feldolgozzák a környezeti sajátosságokat - időjárást, napszakot, embereket, illatokat - egyszerűen megfoghatatlan. Hatalmas kiváltságnak tartom, hogy nekem ezt számtalanszor volt lehetőségem átélni. Minden út egy kicsit más, volt ahol úgy érkeztem meg, mint a bedrogozott kis nyuszi, teljesen felpörögve, izgatottan. Az is megesett, hogy a fáradtságtól csak árnyéka voltam önmagamnak, és örültem, hogy végre egy lépéssel közelebb kerültem egy puha ágyhoz. Egy viszont közös volt mindben: a bizsergés, hogy valami újat fedezhetek fel.

Amikor ismeretlen helyen járok igyekszek minden érzékszervemmel figyelni, tapasztalni és emlékeket gyűjteni. Legyen szó egy színes, tüzes törzsi táncról, az eső illatáról a dzsungelben, a hó ropogásáról a talpam alatt vagy akár finom helyi falatokról, amiket megkóstolhatok. Szeretem megfigyelni a helyieket azokban a hétköznapi pillanatokban, amik nekik fel sem tűnnek és eszükbe sem jut, hogy bárkit érdekelhet. Ilyen az, amikor a görög kisváros kávézójának teraszán az utca felé fordulva issza mindenki a frappét, miközben megvitatja az élet nagy dolgait vagy egyszerűen a tegnapi focimeccs eredményét. Lelassítanak és rászánják az időt arra, hogy csak úgy legyenek, mindenféle cél vagy teendő nélkül. Ha olaszokat hall az ember szenvedélyesen társalogni, sokszor nem tudja eldönteni, hogy valamiben nagyon egyetértenek vagy éppen vitáznak róla, hiszen mindkettőt heves kézmozdulatokkal és megemelt hangszínen teszik. Gyerekeket látni egyenruhában menni az iskolabuszhoz még mindig szokatlan jelenség, hiszen én teljesen más közegben szocializálódtam. Ha Franciaországba visz az utunk és jól megfigyeljük, akkor észre vehetjük azt a bájt, a finom eleganciát, a ringó léptekkel történő suhanást, ami a francia nőket olyan mássá, már-már egzotikussá tudja tenni. Ázsiában a keleti vallások gyakorlása a mindennapokban egy teljesen szokatlan élményt tud nyújtani - családok apraja és nagyja szépen felöltözve viszi az isteneknek szánt gyümölcsöt, virágot és bármit, amit áldozatul szeretne felajánlani egy átlagosnak tűnő szerda délelőtt. A keleti bazárok hangulata, az intenzív illatok, hanghatások olyan színes forgatagot alkotnak, hogy sokszor nehéz is egyszerre mindet feldolgozni.

Ahhoz, hogy ezeket láthassam és megtapasztalhassam döntéseket is szoktam hozni (az áldozat túlságosan drámaian hangzik). A takarékoskodás azért, hogy megvehessek egy repjegyet, vagy lefoglalhassak egy álomutazást jelen van a mindennapokban. Az éves szabadságom 90%-át ilyen élményekre igyekszem fordítani és a mai napig boldogabbá tud tenni egy új úti cél, mint egy szekrénysor a nappaliban. Persze nem azt mondom, hogy mindent alárendelek az világjárásnak, de addig, amíg nem lesz más prioritás az életemben, addig igyekszem ezt előre sorolni, amennyire a lehetőségeim engedik. Sosem tudtam, hogy mi leszek, ha nagy leszek, annyit viszont tudtam, hogy az idegen nyelvek tanulásának szeretetét szeretném ötvözni a világ bejárásával akármilyen formában valósuljon is meg.

Amikor a világjárvány kitört és mindenkit otthon maradásra kényszerített, akkor úgy éreztem magam, mint egy szárnyaszegett madár. Még így is a szerencsések közzé tartoztam, akiknek tényleg annyi volt a dolga, hogy bezárkózzon és üljön a fenekén. Akkor megtanultam, hogy a lehetőséget mindig akkor kell kihasználni, amikor megadatik, nem akkor, amikor az ember ideálisnak gondolja a körülményeket, mert olyan igazából sosem lesz. Ezt a fajta felfogást és szemléletmódot igyekszem képviselni az élet minden területén. Az utazás nekem egy terápia is. Egy eszköz ahhoz, hogy a mindennapi élet szürkeségét, monotonitását megtörve erőt nyerjek, töltődjek, hogy abból merítkezve minden akadályt sikeresen tudjak venni. Van, amikor ez átcsap egy szélsőségesebb állapotba, amikor utazástól utazásig élek és csak az lebeg a szemem előtt, hogy 5 hónap múlva mehetek valahova. Biztosan mások is vannak így vele. Ilyenkor mindig tudom, hogy keresnem kell az egyensúlyt a mindennapokban is, hiszen úgy tudom a legtöbbet kihozni a kalandjaimból is. Ekkor fel szoktam idézni az emlékeimet, képeket nézegetek, amik segítenek előhozni azt az életérzést, amit az adott hely kiváltott belőlem - bizsergő nyüzsgés, az édes szieszta élvezete vagy az, hogy néha elég csak úgy lenni, bármi egyéb teendő vagy cél nélkül. Minden egyes új élménnyel tanulhattam valamit magamról, a világról és ezek a tapasztalatok folyamatosan formálnak engem és a világnézetemet is az élet különböző területeiről.

Bízom abban, hogy az utazás iránti szeretetem és a vágyam, hogy minél több, csodás helyet láthassak sokakat magával ragad majd. Nem csak mesélni szeretek az útjaimról, de még annál is jobban szeretem mások történeteit hallgatni. Akárhogy is lesz, azt már tudom, hogy utazó, kalandor szeretnék lenni.

Ha tanácsra, segítségre van szükséged az utazásod megszervezéséhez, ne habozz, írj nekem és együtt kitalálunk valamit!

"Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.” /J.R.R. Tolkien/