Egy utazó évértékelője: emlékek, tanulságok és új célok

Az év végéhez közeledve az ünnepi forgatagban mindig igyekszem egy picit lelassítani és visszatekinteni a mögöttem levő időszakra. Ezt nem azért csinálom, hogy üres de annál hangzatosabb mondatokat durrogtassak, vagy a kellően klisés, de általában eredménytelenül záródó újévi fogadalmak listáját rakjam össze. Inkább az a célom, hogy felidézzem a legmagasabb csúcspontokat és a legmélyebb gödröket, amik végigkísérték az évemet. Ez segít abban, hogy hálás legyek a sok jó dologért és célokat is kitűzzek magamnak, amik motiválhatnak és előre visznek majd a következő évben.

Emlékszem arra, hogy tavaly, amikor a barátokkal a szilveszteri buli egy csendesebb pillanatában arról beszélgettünk, hogy ki mire a legbüszkébb, akkor én azt mondtam, hogy arra, hogy túléltem a 2023-as évet ép ésszel. Ez akkor rádöbbentett, hogy elég rosszul hangzik, és 2024-et máshogy szeretném végigcsinálni. Itt jöhet az a kérdés, hogy na és, sikerült? Örömmel mondhatom, hogy többé-kevésbé igen.

A közös életünk Ádival még inkább felgyorsult, de azt gondolom, hogy tudatosan engedtünk el dolgokat azért, hogy az igazán fontos dolgokra tudjunk időt szánni. A munka felőrölte a mindennapokat és sokszor a hétköznapokban a megmaradt kevés szabadidőm is úgy elaprózódott, hogy nem tudtam bölcsen bánni vele. A mentális fáradtság annyira uralta ezt az évet, hogy ebből az ördögi körből nagyon nehezen tudtam kitörni. Mi az ami mégis segített? Az a sok kaland és utazás, ami időről-időre kiszakított ebből. Megtanultam azt, hogy nem tudok úgy kikapcsolni, hogy 1-2 nap szabadságot kiveszek és nincs semmilyen tervem. Ha itthon maradok az esetek többségében takarítok, rendet rakok, ügyet intézek, gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Minél nagyobb a káosz az életemben, annál mániákusabban pakolok, azt éreztetve magammal, hogy mindig van egy kis rész, aminek én vagyok az ura. Éppen ezért a kevesebb, de hosszabb pihenést priorizáltam, a fennmaradó időben meg mindenhol rendet raktam. Csak viccelek... nem pakolásztam azért annyira sokat.

Az egyik kedvenc gondolatom mostanság

Az év elején elutaztunk a szokásos Zakopanéban töltött hosszú hétvégénkre, ahol a snowboardozás és a pihenés kapta a főszerepet. Ez mindig tudja kompenzálni a karácsonyi rohanást és szilveszteri ünneplést követő légüres teret, amit általában a január és február szokott jelenteni. Ezután teljesen spontán indíttatásból májusban Barbadosra utaztunk, ahol hirtelen felindulásból beiratkoztunk egy búvár kurzusra, hogy letegyük az első nyílt vízi búvár vizsgánkat. Emlékszem, az érkezés után beletelt 1-2 napba, mire azt éreztem, hogy testben és lélekben is megérkeztem. Ez jól mutatta, hogy mennyire feszített volt a tempó előtte. Felejthetetlen élményekkel jöttünk haza, amiről még hónapokkal később is nevetve sztoriztam. Innen hazahoztam magammal egy kis lazaságot, könnyedséget, azt, hogy nem kell mindig lennie valami tervnek vagy időbeosztásnak. Szuper volt újra látni a Belgiumban élő barátnőmet is a nyáron. Sok minden változott az életünkben az egyetem óta, de egyvalami nem. Amikor mi együtt vagyunk, ritkán tudjuk abbahagyni a nevetést. Jobb volt, mint bármilyen terápia.

Azt gondoltuk Ádival, hogy nyáron nem fogunk nagy utazásra menni, nem akartunk sokat költeni, inkább valami kisebb költségvetésű, rövidebb útban gondolkodtunk pihenés gyanánt. Rajtunk kívül senki sem hitte ezt el nekünk és milyen igazuk volt! Több napos kereséssel rájöttünk, hogy sok európai tengerparti helyhez képest ár-érték arányban olcsóbban összehozunk egy srí lankai utat. Megalkudtunk azt illetően, hogy kevesebb napra mentünk, mint ideális lett volna, de kihoztuk belőle a maximumot. Emlékszem, hogy minden nap a reggelinél az előző napról, vacsoránál pedig az aktuálisról áradoztunk szuperlatívuszokban. Azt már nem is kell említenem, hogy így decemberben visszanézve a képeket bármikor képesek feltölteni az emlékek. Innen hazahoztam magammal azt, hogy legyek hálás azért, amim van, mert ami nekem magától értetődő, az másnak talán csak álom. Arra is emlékeztetett, hogy becsüljem meg a sokszínűséget, és hogy a kedvesség, a türelem sokkal könnyebbé teheti a mindennapokat.

Hosszú évek után októberben ismét csatlakoztam egy nagy családi nyaraláshoz Egyiptomban. Kalandos volt, tele fordulattal, olykor megoldandó problémával is, de azok a pillanatok, közös emlékek, vagy kötődések, amik itt történtek, megfizethetetlenek. Ez ráébresztett arra, hogy mennyire kevés időt töltünk együtt a családdal ahhoz, hogy a gyerekkorban olyan erős és természetes kapcsolatokat meg tudjuk tartani felnőttként is, amikor már mindenki elkezdi élni a saját életét.

Az év végéhez közeledve még be tudtam iktatni pár kisebb kirándulást, amit bevallom, néha terhesnek éreztem, szívesen lettem volna csak úgy magam, egyedül, nem csinálva semmit. Utólag viszont mindig az volt a tanulság, hogy óriási szükségem volt arra, hogy a mókuskerékből kiszakadjak és töltődjek.

Személyes mottóm

Sokan azt gondolhatnák, hogy micsoda felvágás, ennyi helyre eljutni egy évben! Lehet így is nézni, de nem ez a mondanivalóm. Inkább az, hogy mindenkinek megvan az a mechanizmusa vagy eszközrendszere, amivel a testi és lelki egyensúlyt meg tudja tartani. Nekem ez főleg az utazás (és persze a rendrakás). Mi az év végi összefoglalóm? Látom azt, hogy én is abban a betegségben szenvedek, amiben a körülöttem levők nagy többsége - a krónikus időhiány. Nincs idő pihenni, nincs idő egy kicsit semmit nem csinálni, nincs idő arra, hogy minőségi időt töltsünk el másokkal vagy akár saját magunkkal is, és ennek a negatív hatása tovagyűrűzik az élet minden területére. A blogom beindítása egy nagyon jó eszköz volt arra, hogy a szenvedélyemet olyankor is kiélhessem, amikor éppen nem egy új útra pakolászok, vagy nem a világ másik végén szafarizok. Feltölt, inspirál, feléleszti a kicsit elhalványult kreativitásomat. Idén emelt fővel mondhatom, hogy a legbüszkébb erre vagyok. Átléptem a perfekcionizmusomon és a félelmeimen és mertem belevágni. Arról nem is beszélve, hogy számomra hatalmas tervekkel vághatok neki a jövő évnek, amiről az év elején még csak nem is álmodtam. Alapvetően akkurátus, "listázós" ember vagyok. Szeretek tervezni, végiggondolni dolgokat, körbejárni a részleteket, legyen szó a heti elintézendőim listájáról, vagy akár egy utazás pontos részleteinek a megtervezéséről. Idén ezt is el tudtam engedni és sokkal spontánabb voltabb. Nem akartam mindig mindent görcsösen kontroll alatt tartani, hanem sokszor csak sodródtam az árral. Minden egyes kalandom megmutatott egy másik kultúrát, bepillantást nyerhettem különböző életvitelekbe, és ritmusokba és láthattam azt, hogy mások hogyan szemlélik a világot, az életüket és az ezzel járó nehézségeket és jó dolgokat.

Mik az új célok 2025-re? Röviden: jelen lenni. Szeretnék jelen lenni a mindennapokban és az egyensúlyt fenntartani a rohanó hétköznapokban. Szeretnék utazni, világot látni, élményeket gyűjteni és ezeket megosztani másokkal. Óriási vágyam segíteni azoknak, akiknek eddig nem volt módjuk vagy bátorságuk megvalósítani az álomútjukat.

Te hogyan tudnád értékelni a 2024-es évedet? Bízom benne, hogy hasonlósan büszke vagy saját magadra és bátorsággal, örömmel nézel a 2025-ös év elé!

Egy ilyen mélyen személyes írás méltó zárása az évnek és egy újabb lépés abba az irányba, hogy leküzdjem a korlátaimat. Újult erővel, izgalmas történetekkel, és mint mindig, hasznos tippekkel fogok visszatérni januárban. Köszönöm, hogy velem voltál, remélem 2025-ben is találkozunk!