top of page
Szerző képeCinti

Egyiptom két arca, avagy mi van a buborékon túl?

Októberben, sok-sok év után ismét ellátogattam Egyiptomba. Egy családi nyaraláshoz csatlakoztam szervezett út keretein belül. Rég volt már, hogy nem Ádival keltem útra, de nagyon örültem neki, hogy a családal tölthettek egy kis időt és közös élményeket szerezhettünk. Durván 4-5 éve volt, hogy utazási irodával mentem volna bárhova, vagy ebben az országban jártam volna. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen élmény lesz, pláne úgy, hogy tudtam azt is, hogy ennek az egy hétnek a dinamikája is más lesz, mint a megszokott kalandoknak. Több pihenés, kicsit nyugisabb tempó és kevesebb kirándulás. Egyiptomról erősen élt bennem az az emlék, vagy nevezzük benyomásnak, hogy nagyon kettős. Ez szerintem elmondható szinte minden országról, de eddigi tapasztalataim alapján itt különösen erősen megfigyelhető. Az egyik oldala a kényelem, a turisták minden módon történő kiszolgálása és a szállodák luxusa. A másik pedig a szemét, a piszok, a mélyszegénység és a külföldiek buborékba történő izolálása. Ezzel a cikkel nem az a célom, hogy rossz fényben tüntessek fel egy olyan országot, ami a szívemhez közel áll, hanem az, hogy bemutassam úgy, ahogyan én láttam.


Már rutinos bakancslistásként tudtam, hogy mire számíthatok és biztos voltam abban is, hogy minden lehetőséget meg szeretnék ragadni arra, hogy az utazóknak épített világból kilépjek és amennyire lehet, (majdnem teljesen) autentikus élményeket is gyűjtsek. Új dolgot nem csináltam, inkább visszatértem régen látott, kedves helyekre. Az első utam az unokatestvéreimmel a Hurghadához közel eső hegyekhez vitt. Egy quad szafari keretein belül ellátogattunk egy beduin faluba. A népcsoport neve arab nyelven annyit tesz, hogy a puszták lakói és történetük az Arab-félszigeten levő bölcsőjükbe vezethető vissza. Nomád életmódot folytatnak a sivatagban, állatokat tenyésztenek, vagy kis arányban foglalkozhatnak mezőgazdasággal is. A letelepedésükhöz és megélhetésükhöz gyakran és nagyban hozzájárulhat a turizmus is. A quadokkal útra kelve és hátunk mögött hagyva a bázist elindultunk egy viszonylag új, kb. két éve épült falucskához. Mikor megérkeztünk, egyből a beduin nők által terelgetett tevékhez vittek minket, ahol egy rövid kört tettünk egy kis baksisért cserébe. Lehetőség volt az általuk készített portékákból is vásárolni, vagy a helyi 'boltban' frissitőt venni. Első pillantásra teljesen autentikusnak tűnhet a hely. Megfigyelhettük, azokat az épületeket, ahol élnek, és a ruházatukat is, amiket viseltek. Kedvesek, barátságosak voltak a falu lakói, ugyanakkor volt bennük egy kis tartózkodás. Ezzel szemben, amikor az áruk között megpillantottam a bazárokban is kapható karkötőket, vagy a 'bolt' pultján kiadtak egy hideg Coca Colát, akkor azért megfordult a fejemben, hogy mennyire autentikus ez, vagy csak az utazók miatt alakították ki? Az igazság szerintem valahol a kettő között van. Ez egy nagyon érdekes egyveleg, ahol látható, hogy a tradicionális közösségbe és az életvitelükbe hogyan furakodik be a modern világ és a turizmus. Mindezzel együtt jó élményként maradt meg bennem, nagyon élveztem a quadozást. A homokot és a port sem bántam, a táj pedig lélegzetelállító volt.



"Ha valaki megkérdezné, hogy nekem mit jelent Egyiptom, akkor azt tudnám mondani, hogy EZT."


Amikor az utazást terveztük az unokatesómmal, abban biztos voltam, hogy nem hagyom ki azt, hogy ismét ellátogassak Luxorba, ami egy egész napos program volt Hurghadáról. Ez a kirándulás az országnak megint egy másik oldalát mutatta meg. A mai napig lenyűgöz, lebilincsel, elkápráztat az a temérdek történelmi kincs, amit itt találhatunk. Az ókori Egyiptomi civilizációt kicsit közelebbről is megismerhetjük, ahogy Karnak templomának grandiózus oszlopai között sétálunk. A hieroglifák aprólékos kidolgozása, az építészeti bravúrok és persze a régészek fáradtságos munkája tette lehetővé azt, hogy több ezer éves csodákat nézhetünk meg. Luxorban az az igazán különleges, hogy viszonylag közel egymáshoz nagyon sok mindent megtalálunk. Karnakon kívül itt van a Királyok és a Királynék Völgye is, valamint Hatsepszut Halotti Temploma. Arról nem is beszélve, hogy mindehhez a Níluson is át kell kelnünk. Ha valaki megkérdezné, hogy nekem mit jelent Egyiptom, akkor azt tudnám mondani, hogy EZT. Mindig is imádtam a történelmet, köztük egyik kedvencem az ókori Egyiptom civilizációja volt, így ide bármikor szívesen vissza fogok térni (remélem lesz még rá lehetőségem). Az a része viszont zavaró, már-már kellemetlen érzés volt, hogy bárhova is mentünk, az árusok hihetetlenül erőszakos, olykor goromba módon, letámadva igyekeztek eladni a portékáikat. Az emlékeimben ez nem volt ennyire durva, azt gondolom, hogy az elmúlt évek alatt változhatott meg ennek a dinamikája.


Ezzel szemben, ha a szállodákat kiszínező bazársorokon sétáltunk, sokkal barátságosabb árusokkal találkozhattunk - nyilván érthető módon. Itt az alkudozásoknak szerves része volt a humorérzék, gyakran hívtak minket viccesen maffiának, ajánlottak a szép fiatal lányokért tevét, vagy olyan is volt, hogy apa a fél papucsát odaadta, hogy egy alacsonyabb árat kialkudjunk. Ezeknek az üzleteknek sokszor az volt a vége, hogy ha később arra jártunk, kedvesen köszöntöttek, megkérdezték, hogy hogy vagyunk, esetleg teával kínáltak (persze annak érdekében is, hogy még több mindent eladjanak). Ennek már egy következő szintje, hogy a szüleimet, visszatérő utazók lévén, sok helyen felismerték, régi ismerősként köszöntötték őket.


"Autentikus-e ez teljesen? Biztosan nem, de itt nekem ez pont eléggé az volt."


Mindezzel azt szeretném mondani, hogy ha Egyiptomba visz az utunk, akkor készüljünk fel arra, hogy mire számíthatunk. Mindenki más élményt keres, más módon szeret utazni, és ez így van rendjén. Van, akinek elég az utazási iroda szervezett útja és a szálloda kényelme, a bazársorokon vesz 1-2 Chanel vagy Gucci táska másolatot, pár mágnest, és ezzel megelégszik. Ami számomra fontos, hogy közelebb kerüljek az autentikus élményhez, minél többet lássak a gazdag múltból és kultúrából. Elmenjek megnézni egy híres, ókori építményt, megismerjem jobban az ország történelmét, helyi ételeket ehessek. Számomra az is beletartozik, hogy bemegyek egy parfüm boltba, ahol teát szürcsölve, nevetgélve alkudozok valamire, amit eredetileg nem is terveztem megvenni, és a végén tuti drágábban adnak el, mint kellene, de még így is azt érzem, hogy jó üzletet csináltam. Ezek azok a pozitív impulzusok amiket keresek. Autentikus-e ez teljesen? Biztosan nem, de itt nekem ez pont eléggé az volt.


Emellett ott van a másik oldal, amikor kirándulás közben a sokadik katonai ellenőrző pontnál álltunk meg vagy haladtunk el és az autóból kinézve láttuk a páncélozott járműveket és az ablakokon kilógó fegyvereket. Része az is, hogy egy fiatal lány egy totyogó babával az ölében, egy utcai lámpa alatt a földön ülve árulja a karkötőket. Már az sem lep meg, mikor a kisgyerekek a bazárban legalább 2 nyelven mutogatják nekem a táskákat, napszemüvegeket. Láthatjuk az utcán a sok szemetet, elhagyatott épületeket, a mélyszegénységben élő embereket, azokat, akik a napi betevőjükért árulnak képeslapot a Nílus partján. Az utazásaink során figyelmesen körülnézve megfigyelhetjük, hogy bármit is csináljunk, óhatatlanul bele kerülhetünk egy jobban vagy kevésbé élesen, de elhatárolható buborékba. Ebből kilépni, tapasztalataim szerint, Egyiptomban nem könnyű, ha pedig szervezett út keretein belül megyünk, akkor még nehezebb.


Az ország ettől függetlenül, vagy épp ezzel együtt szerintem lenyűgöző, a történelem szerelmeseinek pedig valódi időutazásban lehet részük, ha ellátogatnak egy-két jelentős helyszínre - legyen akár Luxor, vagy mondjuk Gíza. Megtapasztalhatjuk azt, hogy ez a színes forgatag, ami különböző származású, vallású emberekből áll, milyen egyedi és különleges atmoszférát tud teremteni. Arra viszont készüljünk fel, hogy nem olyan lesz, mint ahogy az interneten, vagy a Viasat History-n láthattuk. Életre szóló élményekben lehet részünk, de sok meglepetés is érhet, ha a buborékunkból egy kicsit kitekintünk!


Ez mind Egyiptom! Kettős, misztikus, gyönyörű de megmutatja az élet zord oldalát is. Számomra továbbra is kedves hely marad, de azt gondolom, hogyha legközelebb idelátogatok, akkor mindenképpen szeretném azt egyéni utazás keretein belül megtapasztalni.


Köszi, hogy elolvastad. Ha tetszett, ne felejtsd el jelezni jobb alul a szivecskére kattintva és oszd meg másokkal is!



30 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Komentar


bottom of page