Vadállatok nyomában: Egy felejthetetlen szafari a Yala Nemzeti Parkban

Amikor meghallom a szafari szót, akkor egyből Afrika jut eszembe, és biztosan nem én vagyok az egyetlen ezzel. Srí Lanka, bevallom őszintén, még a gondolataimban sem merült volna fel, pedig több, mint 20 nemzeti park van a szigetországban. Neked is leesett az állad, ugye? Nem volt kérdés az, hogy ezt a lehetőséget semmi szín alatt nem akartuk kihagyni. Mivel maga a sziget nagy és volt egy viszonylag kötött útvonalunk, ezért a Yala Nemzeti Parkra esett a választásunk annak reményében, hogy elefántokat és leopárdokat is láthatunk. Vajon sikerült? Olvass tovább, és megtudod!

Délutáni túrára mentünk. Fontos tudni, hogy naponta 2 turnus indul, reggel és ebéd után, 2-kor, figyelembe véve azt, hogy az állatok a nap legmelegebb időszakában védett, árnyékos helyen rejtőznek el. Egy ilyen program nagyjából 4 órás. Sokat kirándultunk a nap első felében, ezért egy kiadós, finom ebéddel szerettük volna megalapozni a következő kalandunkat, így beültünk a szafari bázis éttermébe. Itt megtudtuk, hogy a nemzeti park területére semmilyen élelmiszert nem szabad bevinni. Ez tiszta sor, viszont ami meglepett, hogy elsősorban nem a szemetelés miatt, hanem azért, hogy nehogy a kis szendvicsed mellett téged is valamilyen egzotikus finomságnak gondoljon az egyik ott élő ragadozó. Aznap délelőtt még Ella környékén barangoltunk, délután pedig már a jeepen ültünk elefántokat keresve. Már ez önmagában hihetetlen volt.

Feltankoltunk energiával, jól bemázoltuk magunkat naptejjel és behuppantunk a privát terepjárónkba. Azt gondoltuk, hogy megérkezünk pikk-pakk, ehelyett utaztunk vagy fél órát csak a jegypénztárig, Egy fekvőrendőrökkel tarkított, hosszú beton úton mentünk, időnként az autópályás előzések feelingjét hozva. Minden plusz km/h sebesség számított, megelőztünk, akit csak lehetett, hogy előttük juthassunk be. Nagyon vagánynak éreztük magunkat, fújt a szél, zötykölődtünk a park felé, tátottuk a szánkat, amikor hopp! egyszer csak lerepült a baseball sapkám. Ádi persze 5 perccel azelőtt szólt, hogy figyeljek rá, azt gondoltam, hogy elég szorosra állítottam, de nyilván nem... visszatolattunk, felvettük és robogtunk tovább. A kaputól még egy 15 perces út várt ránk, ami után az aszfaltot felváltotta a föld út. Elkezdődött!

"Meglepő módon viszonylag hamar megtorpantunk mi is, sejtettük, hogy valami nagy dolog lehet ott."

Teljesen izgatottak voltunk, azt mantráztuk, hogy nem leszünk csalódottak, ha nem látunk leopárdot és elefántot, felkészülve arra, hogy bármi lehet. Egyszerre akartuk ezzel önmagunkat és egymást is nyugtatni. Forró nap volt, ezért az állatok valószínűleg még javában hűsöltek. Hamar rájöttünk, hogy az a menete egy ilyen látogatásnak, hogy a sofőrök igyekeznek külön utakon járni, hogy ne legyen tömeg egy helyen, keresik azokat az eldugott kis részeket, ahol a legnagyobb eséllyel láthatunk valamilyen állatot. A tumultust persze nem lehet teljesen elkerülni. Meglepő módon viszonylag hamar megtorpantunk mi is, sejtettük, hogy valami nagy dolog lehet ott. Hát nem éppen...egy alig látható, fán pihenő kígyón tátotta mindenki a száját. Nekem ez nem volt aznap nagy kuriózum, ugyanis délelőtt a bokám már találkozott egy kisebb méretű, élénkzöld, távoli rokonával. Jót nevettünk ezen a helyzeten, kikerültük a többieket és mentünk tovább. Az ezután következő sas már egy kicsit érdekesebb volt.

Kanyargós utakon, bozótosok mellett haladtunk el, őzeket, különféle madarakat látva, és az első igazán izgis állat egy aligátor volt egy kis mocsaras tavacskában. Itt éreztük, hogy beindul a kaland. A sofőrünk tényleg mindent megtett, hogy a lehető legtöbb állatot figyelhessük meg és fotózhassuk le a nagy objektívvel. Sokszor volt, hogy amit ő kiszúrt, mi fél-egy percig keresgéltük a szemünkkel. Ahogy teltek az órák és a nap elkezdett lemenni, a táj egy olyan, szó szerint varázslatos oldalát mutatta, amivel egyszerűen nem tudtunk betelni. Változatos ökoszísztémákat láthattunk ezen a hatalmas helyen, ahol majmok ugrándoztak az autónktól egy méterre. Ahogy ott körbenéztem, szinte Afrikában éreztem magam, nem pedig Ázsiában.

"Semmi kerítés, kifutó, villanypásztor vagy bármi...csak az elefánt, mi és a természet."

Elefánt és leopárd még sehol. Kezdtünk kicsit szomorkodni, amikor egyszer, már az óceán partot látva kiszúrtam valamit egy pillanatra. Igyekeztem halkan felkurjantani, hogy ott van egy! Reméltem, hogy nem káprázott a szemem. Nem tudtuk, hogy merre megyünk, amikor egy pihenőnél álltunk meg. Hatalmas beton épületen a tábla mutatta, merre vannak a mosdók a terepjárókkal megtömött parkolóban. Leszálltunk, és akkor vettük észre! Egy elefánt legelt békésen a közelben, mögötte egy hatalmas sziklával az óceán partján. Valószínűleg őt láthattam korábban is. A lélegzetem is elállt. Semmi kerítés, kifutó, villanypásztor vagy bármi...csak az elefánt, mi és a természet. Itt fontos kiemelni, hogy ezek nem idomított, vadon élő állatok. Körültekintően kell fotózni őket, akármennyire csábító közel menni, tartsunk távolságot. Sok turista egy ilyen helyen egy kupacban általában az előszobája annak, hogy baj lesz. Már gyanús volt, amikor a sofőrök integettek, szóltak, hogy menjen mindenki hátrébb. Ezután volt egy pillanat, amikor a fotósok túl mohók voltak, sokan és kis távolságra voltak az elefánttól, aki erre megindult és tett pár gyors, határozott lépést a tömeg felé. Futott mindenki, apu a táskával, anyu a gyereket felkapva loholt. Szerencsére nem lett nagyobb baj, okos volt az óriás, miután visszakapta a megérdemlet nyugalmát, békésen legelészett tovább. Ne keressük a bajt, jusson eszünkbe, hogy mi csak vendégek vagyunk ott!

Ezen a ponton éreztük azt, hogy ha ennyit láttunk, már boldogan térünk haza. Tovább robogtunk, itatóknál várakoztunk, hátha megpillantunk még valami érdekeset. Mindenközben már erősen lenyugvóban volt a nap és el kellett indulnunk vissza, a kapuhoz, hogy sötétedés előtt kiérjünk, nem akartunk prédává válni. Menetközben láttunk még pár elefántot, ahogy elbőújtak a rejtekükből. Leírhatatlan az az életérzés, amit egy ilyen túrán megtapasztalhat az ember. Ahogy zötykölődsz a kocsidon, néha megállsz, látsz egy bivalyt hűsölni a tóban, háttérben egy elefánttal, fúj a lágy szellő, a lemenő nap fényei kikandikálnak a fák között... felbecsülhetetlen. Rengeteg képet lőttünk, szerencsénk volt, hogy vittünk nagy objektívet, így egészen távollevő állatokat is lencsevégre kaphattunk. Bakancslistás tipp: ha igazán fel akarsz készülni, akkor vigyél magaddal egy kis távcsövet is, ami csak emelni tudja az élményt.

"Mire kiértünk a parkból, addigra teljesen lement a nap."

Számos nemzeti park közül lehet választani, ha Srí Lankára utazunk, mindegyik más időszakban mutatja meg a legyszebb oldalát, ezért tájékozódjunk előre, mielőtt elkészül az útitervünk A Yala az egyik legnépszerűbb. A magas elefánt és leopárdsűrűsége valamint a környezet, a terep változatoságga és szépsége miatt nyugodt szívvel ajánlom. Még most is libabőrös leszek, ha belegondolok abba, hogy a 2004 decemberében pusztító cunamí érintette ezt a mesés helyet is. Több, mint 35 000 srí lankai vesztette életét benne, de hihetetlen módon a Yala vadon élő állata közül szinte egy sem. A zseniális érzékeiknek köszönhetően a part menti területekről még időben a belső részekre vonultak, és nem esett bajuk.

Mire kiértünk a parkból, addigra teljesen lement a nap. Viszkettünk a portól, a ruhánk tiszta piszok volt, sercegett a homok a fogunk alatt, de csak vigyorogtunk. Még mindig nem ocsúdtunk fel teljesen, szavakkal nem tudtuk leírni azt, amiben részünk volt. Sosem kedveltem igazán az állatkerteket és az állatok megfigyelésének olyan módját, ami őket nagyon szoros korlátok közzé limitálta. Éppen ezért látni egy elefántot testközelben, amint éppen az itatóból iszik, a bivalyt, aki tőle 10 méterre nyakik mártózva hűsöl, vagy a majmokat, akik egy tavacska oldalán pihennek, életre szóló élmény volt. Srí Lanka látnivalóit illetően határozottan ez volt a toplistám elején. A költsége sem olyan eget rengető például az afrikai megfelelőihez képest. A jegy és a sofőr díja az, amivel kalkulálni kell. Az előbbi kb. 11 000 rúpia/fő, az utóbbi nekünk 25 000 rúpia/autó, így ha többen megyünk, kisebb lesz az egy főre jutó költsége. Ezen felül, ha elégedettek voltunk, mindenképp jelezzük borravalóval, hiszen ennek nagyon nagy kultúrája van ott. Leopárdot sajnos nem láttunk, bármennyire kerestük, de így sem maradt bennünk hiányérzet. Ez a természet rendje, ha nem egy ketrecben szeretnéd az ott lakókat megnézni.

Ki tudna nemet mondani erre? A képeknek csak a töredékét osztottam meg itt, a legszebbekért kövess be Instagramon és Facebookon is!

Köszi, hogy elolvastad! Ha felkeltettem az érdeklődésed nézd meg a kapcsolódó cikkeket is és ha kérdésed van, írj nekem, vagy hagyj kommentet!