Vonattal a paradicsomban: a világ egyik leglátványosabb útja Srí Lankán

---

Amikor utánaolvasunk az interneten, hogy mit érdemes megnéznünk, ha Srí Lankára utazunk, akkor az ókori városok, hegycsúcsok, templomok és teaültetvények között mindig kiemelkedő szerepet kap a meseszép tájakon kiépített vasút.

Spolier! Nem a turisták miatt találták ki, hogy egy gyönyörű, boltíves viaduktot építenek a pálmafák közzé. A vasúthálózat, valamint az említett, ikonikus Kilenclyukú Híd is a brit kolonizáció egyik hagyatéka, amit azért hoztak létre, hogy az ültetvényekről először kávét (igen, jól írtam, a 19. század első felében a világ 3. legnagyobb kávé exportőre volt Srí Lanka), majd teát szállíthassanak Colombóba a nyugati partra. A történetek szerint a legendás hidat a helyiek segítségével építették meg a britek, ugyanis az első világháború miatt nagyon nehéz volt acélt beszerezní, így csupán téglát, követ, és cementet használtak, amihez szükség volt a srí lankaiak tudására is (nyilván...). Akkor még senki nem gondolta, hogy egyszer majd napi szinten több száz turista fogja a száját tátva, nyakatekert pózokban fotózni magát az Instagramra ezen a helyen.

Több útvonal is van egyébként, ami más-más oldalát mutatja meg a szigetországnak.

Néhány a leghíresebb útvonalakból:

• Tea ültetvényeken keresztül: Nanu Oya - Ella (kb. 2-4 óra)

• Ha igazán csak a Kilenclyukú Hídra vagyunk kíváncsiak: Badulla - Ella (1 óra)

• Hegyvidékeken és magasan levő tájakon visz át: Kandy - Demodara (7 óra)

• Óceán menti út: Colombo - Galle (2-5 óra)

"...mikor közölte az idegenvezetőnk, hogy itt nem valószínű, hogy lesz vonatozás az országos sztrájk miatt, akkor lefőttem, mint a kávé."

Először jogosan gondolhatnánk azt, pláne ha csak 1 hetet töltünk itt, hogy annyira kevés az idő de annyira sok a látnivaló, akkor miért szánjunk több órát, vagy akár fél napot arra, hogy felszállunk egy vonatra? Pláne akkor, ha a MÁV szocializált minket. Mi is vacilláltunk, mikor az útitervünket raktuk össze és igyekeztünk mindent belesűríteni. Végül úgy határoztunk, hogy nem hagyjuk ki, és milyen jól döntöttünk!

Hozta azért a hazai élményt, nem ment minden zökkenőmentesen itt sem. Szeretem a rendet, azt, ha van valami elképzelés, terv, így mikor közölte az idegenvezetőnk, hogy itt nem valószínű, hogy lesz vonatozás az országos sztrájk miatt, akkor lefőttem, mint a kávé. Mivel ennek köszönhetően időnk volt, mint a tenger, beültünk egy étterembe és békésen megebédeltünk, elvégre teli hassal szebb a világ. Közben még azért egy kicsit puffogtam, hogy ha ezt tudjuk, akkor több időt tölhettünk volna a teaültetvényen és nem rohanunk annyira. Telefonálások, chatelések után kiderült, hogy mégis van egyetlen vonat, ami elindul, gondolom leginkább a turisták miatt. Öröm, boldogság, csak nem marad el a program! El is robogtunk az állomásra, ami egy viszonylag közeli városban volt, Bandarawelában. Amikor megérkeztünk a jegypénztárhoz, akkor az volt az első gondolatom, hogy mi a túrót gondoltam, hogy ez majd buli lesz. Elutazok a világ másik felére és azon izmozok, hogy felszálhassak az ázsiai Taktaharkány sebesvonatra? Megvettük a jegyet a morcos jegypénztárostól és mondták hogy szállhatunk is fel. Na de nem azért, mert indulunk, hanem azért, hogy legyen állóhelyünk! Háhá, hülyének is megéri, hát még nekünk!

"Van egyfajta békéje is annak, amikor nem kizárólag az úti cél miatt vonatozunk, hanem csak azért, hogy élvezzük és a tájat figyeljük."

Ezután olyan dolog történt, amire magam sem számítottam. Gondoltam, hogy jó élmény lesz és kialakul a végére, de nem sejtettem, hogy ennyire! Képzeld el, amikor egy kényelmes tempóban robogó vonat nyitott kocsijában kikönyökölve zötykölődsz! Nézed a tájat, fúj a délutáni hűs szellő és völgyekben, teaföldek mellett suhansz el. Van egyfajta békéje is annak, amikor nem kizárólag az úti cél miatt vonatozunk, hanem csak azért, hogy élvezzük és a tájat figyeljük. Tettük mindezt úgy, hogy a kocsiban egy spontán buli is kialakult. Egy lány énekelt, amit egy srác kísért akusztikus gitárral. A világ másik végén voltam, távol az otthonomtól és minden nációból, korcsoportból összezsúfolt emberek együtt dúdolták a Despacitot és egyszerűen csak élvezték a pillanatot. Itthon ilyesmiben nem nagyon lehetett volna részem. Ha ennyi embert, rendszer nélkül összezsúfolunk ilyen kicsi helyre, pláne egy országos sztrájk kellős közepén, abból jó eséllyel feszültség és beszólogatás lett volna rövid időn belül. Itt is voltak olyanok, akik jobban vagy pont kevésbé figyeltek oda a másikra, de mégsem ment vérremenő harc 20 centiméter könyöklő helyért. Engem sem érdekelt, hogy mellettem a kissrác 5 percenkét belerúgott a cipőmbe, miközben forgolódott, mert teljesen zenben voltam az első 10 perc után. Élveztem az utazást! Ez is egy olyan pillanat, amiért az ember megveszi magának a repjegyét, megszervezi az utat, kiszakad a csoportos, csordás keretekből és maga indul el felfedezni.

Az sem érdekelt, hogy nem volt ülőhelyem. A jegyvásárlásnak sok módja van, és nekem is csábító volt az utazás előtt, hogy megvegyük a neten, pláne amikor láttam, hogy van légkondis első osztály. Viszont amikor megtudtam, hogy fizikailag is fel kell venni valamelyik arra kijelölt állomáson, akkor elvetettem. Arról nem is beszélve, hogy keresztet vethettem volna rá a sztrájk miatt, ugyanis ilyenkor nem térítik vissza. Ettől függetlenül, ha valaki szeretné, beszerezheti online a Közlekedési Minésztérium honlapján is, vagy egyész jó reputációval rendelkező ügynökségeken keresztül: 12goAsia, Visit Sri Lanka Tours. Mindent összevetve szerintem itt mégis maradhatunk a régimódi módszereknél és a vonat indulása előtt egy órával vegyük meg az állomáson. Még az is lehet, hogy mosolygósabb lesz a pénztáros, mint akivel mi találkoztunk.

"...mindenki kedvesen integetett, mikor elsuhantunk."

Három kocsiosztály van általában a vonatokon. Ha szerencsénk van, akkor lehet ülőhelyünk is, viszont ha rövid a vonatút, szerintem fölösleges. Kimatekolni azt, hogy mikor melyik oldalra kellene ülni, hol szebb a táj, az elveszi az egésznek a varázsát. Nekünk ez a spontán kialakult, állóhelyes, nyitott kocsis élmény felejthetetlen volt. Természetesen az sem maradhatott ki, hogy lőjünk néhány vonatból kilógós képet, amit a neten is láttunk. Arra számítottam, hogy turisták tömegei fognak dulakodni ezért a lehetőségért, de kellemes meglepetés ért. Szépen, rendezetten kivárta mindenki a sorát, nem volt tumultus, mindenki annyi időt szánhatott rá, amennyit gondolt. Ha nem tetszett a kép, ami készült, mert kidöntöd a hasad, lóg a póló ujja, vagy nem jó a frizura, simán visszamehettél még egy körre.

Időnként láttunk a sínek menti ösvényeken túrázó embereket, helyieket is, akik éppen a kertjeikben dolgoztak és mindenki kedvesen integetett, mikor elsuhantunk. Felidézte az osztálykirándulós élményeket, amikor az emeletes buszból csápoltunk mindenkinek, aki mellett elhaladtunk. Az útvonal, amit kiválasztottunk eredetileg is, illetve a sztrájkkal a helyi vasút, az a nevezetes Kilenclyukú Híd fele vitt. Nem tudtuk hogy itt csak elhaladunk, lelassítunk, vagy pontosan mi fog történni. Végül megálltunk egy kb 15 perces pihenő erejéig, amikor le lehett szállni a vonatról, hogy képeket készítsünk. Magyarok vagyunk, így okosan felosztottuk Ádival a feladatotak. Ő leszállt, fotózott, én maradtam, és szélesen könyökölve védtem a placcunkat és a hátizsákjainkat. Rengetegen álltak a híd két végénél, akik azért voltak ott, hogy a vonatot, illetve annak az áthaladását megörökítsék. Tudom, elég képtelenségnek hangzik, de akinek volt része ebben a látványban, az megérti. A völgyből magasra nyúló pálmafák között kítűnik egy köből épített, gyönyörű völgyhíd, amin egy régimódi vonat zötykölődik. Nem mindennapi a hangulata. Amíg várakoztam, több drónt is láttam harcolni a darazsakkal, amiket megzavartak, de szerencsére a vonatig nem jöttek el. Ettől a megállótól már nem volt messze a végső állomásunk, Demodara. Itt a vonatozás véget ért, leszálltunk, és tovább mentünk Ellába.

Mindent összevetve megéri?

Ugyan nem az eredetileg tervezett útvonalon mentünk, ahol több és szebb teaültetvényt láthattunk volna, de ettől függetlenül szuperül sikerült. Ahogy írtam, jó volt a hangulat, hiába övezte több fordulat a vonatozást, mégsem voltunk idegben. Tömeg ide vagy oda, meglepődtem én is magamon, de még így is zenben tudtam lenni végig. A zenés duó is sokat dobott rajta, de ezt meg a szerencsének köszönhetjük. Utaznék-e fél, akár egy egész napot vele? Nem biztos. Habár tényleg mesés vidékeken vonatozhatunk át, azért nem a leggyorsabb közlekedési eszköz. Azt az időt inkább másra szánnám. Nagyon reklámozzák a neten, sokmindenkinél azt olvastam én is, hogy utazzunk 4, akár 7 órát is és semmi pénzért ne hagyjuk ki. Mi nem éltünk vele, de nem bántuk meg. Gondold végig, mik a prioritásaid! Mennyi időt töltesz a szigeten? Ha teljes nyugalomban tudod élvezni ezt a körülményektől függetlenül, akkor csináld! Ha ez nem igazán a te műfajod, akkor válassz egy rövidebb utat, ahol az élmény és a látvány része megvan, de a kellemetlen oldalát minimalizálni tudod! Kihagyni valóban nem szabad, de nem biztos, hogy hosszú órákat kell rászánni.

Te kipróbálnád?

Köszi, hogy elolvastad! Felkeltettem az érdeklődésed? Nézd meg a kapcsolódó cikkeket is és ha kérdésed van, írj nekem, vagy hagyj kommentet!